44.fejezet:Itt az idő!?

 Az utolsó 2 hónapban KyoungJae úgy vigyázott rám, mint egy hímes tojásra. A házból nagyon ritkán engedett ki. Ha mentünk valahová, mindig talpon volt és bármi kellett megvette. A szülés közeledtével anyuék azt ajánlották feküdjek be a kórházba, de én nem szerettem volna. Április közepére voltam kiírva. KyoungJae azt mondta, hogy szeretne ott lenni a szülésnél bármi is legyen. Én tiltakoztam és próbáltam őt rávenni, hogy ez nem jó ötlet és nem a legszebb látvány, de őt nem igazán hatotta meg. Egyre jobban közeledtem a szülés időpontjához. Az egyik este a konyhába főztem, mikor beindult a szülés.
-KyoungJae! KyoungJae! Gyere gyorsan.
-Mi a baj Soa?! –kérdezte miközben az emeletről rohant lefelé.
-A baba. –mondtam és néztem a hasamra.
-Jön?
-Még nem, de már lassan.
-Hívom a mentőket. –mondta és szaladt a telefonhoz. –Mindjárt itt lesznek. Addig tarts ki. –mondta és segített leülni. Időközben megjöttek a mentők és bevittek minket. Gyorsan beértünk, majd átöltöztem és bevittek egy szobába. KyoungJae addig felhívta anyuékat és a szüleit, majd bejött. Nem kellett sokáig várni a baba nagyon ki akart jönni. Egy óra múlva már a szobában voltunk KyoungJaeval, aki hősiesen végig jelen volt a szülésen. Ketten voltunk a szobában. Annyira fáradt voltam, hogy bealudtam KyoungJae pedig az ágyam mellett ült. Arra keltem fel, hogy KyoungJae valakihez beszél.
-Mama.
-Soa! Nem szerettünk volna felkelteni.
-Már amúgy se bírtam aludni.
-Na és hogy van a kis unokánk? –kérdezte KyoungJae anyukája izgatottan.
-Minden rendben van vele. Gyönyörű kisfiú és 100 százalékban az apukájára ütött. –mondtam mosolyogva és KyoungJaera néztem.
-Nem igaz, mert a pici orra a tiéd. –mondta KyoungJae és megsimogatta a kezem, majd behozták  picit. Hát nem kell szerintem mondanom, a nagyszülők odáig voltak a piciért. Mindenki babusgatni szerette volna, de nem lehetett, hisz csak etetni hozták be. Megetettem, megbüfiztettem, egy picit még velünk volt, majd kivitték. Aznap már ki is jöhettem a kórházból és haza is mehettünk.