27.fejezet:Ő velem van!

Perceken belül odaértünk. Leparkoltunk és bementünk a kórházba. Megkérdeztem a nővérpultnál, hogy melyik szobában találom aput. Miután útba igazítottak elindultunk az emeletre a 402-es szobához. Mikor megtaláltuk benyitottam és megláttam apuékat.
-Papa. –mondtam, majd odasiettem hozzá, amint megláttam, hogy ott fekszik.
-Soa! Hát te is itt vagy? Szia.
-Igen. Persze, hogy itt vagyok. Minden rendben van?
-Minden rendben ne aggódj drágám. Csak eltört a kezem meg egy bordám.
-Ajjj papa. Annyira aggódtam érted. Úgy megijesztett mama is ezzel a hívással. Azt hittem valami nagy baj történt. –mondtam és KyoungJae is bentebb lépett.
-Nincsen semmi komoly. Jó napot! Keres valakit? –kérdezte apu,amint meglátta KyoungJaet.
- KyoungJae! Hát mit keresel itt? –kérdezte anyu meglepődve.
-Jó napot! –mondta KyoungJae zavarában.
- KyoungJae? Ő a sokat mesélt szomszéd fiú? –kérdezte apu.
-Igen apu ő KyoungJae és mama azért van itt mert velem jött. –mondtam, majd odamentem hozzá megfogtam a kezét és bentebb húztam.
-Veled? –kérdezte anyu.
-Igen velem.
-És.... még is hogy? Akkor ti most....
-Hát nem tudom mama. Amint látszik igen, de nem tudom mit gondol erről KyoungJae. –mondtam és ránéztem.
-Hogy mit gondolok? Azt hogy rajtam nem múlik, mert én veled akarok lenni ameddig csak lehet. –mondta és rám mosolygott.
-Akkor mi most....együtt vagyunk? –kérdeztem és mosolyom egyre nagyobb lett az arcomon.
-Igen. –mondta, majd átölelt és megcsókolt.
-Én tudtam. Tudtam, hogy összejönnek már a legelső pillanattól kezdve. –mondta anyu, apunak. Ezen mindenki elmosolyogta magát, de mi mégis boldogabbak voltunk mindenki másnál a világon. Bejött az orvos megnézte aput és azt mondta, hogy nem tartja bent, hisz annyira nem súlyos a sérülése. Ha lenne valami baj akkor menjünk vissza és stb. amit ilyenkor még mondani szoktak. Kitöltöttük a papírokat és mentünk is.