-Soa fent vagy már? –kopogott be anyu, de én nem válaszoltam csak feküdtem. –Soa? –kérdezte és bejött.
-Már fent vagyok.
-Miért fekszel még? Nem kell suliba menned?
-De, de én nem akarok.
-Ajj drágám, a tegnapi nap miatt? –kérdezte és az ágy szélére ült. –Azt igazából én se értettem. Akkor mit érezhetett szegény fiú? Miért utasítottad vissza, ha ő most veled akart menni?
-Ezt hosszú lenne most elmondani mama. Nem lehetne inkább, hogy erre a két napra már nem mennék suliba? Utána meg úgyis hétvége jön.
-De lehet, majd felhívom az igazgatót, hogy beteg lettél és már nem mennél be erre a két napra.
-Jó és köszönöm.
-Pihenj csak mi elmentünk dolgozni. –mondta, majd kiment. Így is telt az egész napom. Ki se mozdultam a szobából csak mikor anyuék este hazajöttek.
-Sziasztok.
-Szia. –mondták egyszerre. –Hát te még pizsibe? Ki se mozdultál a szobádból ma, igaz? –kérdezte anyu.
-Nem.
-Enni legalább ettél? –kérdezte, de nem mondtam semmit csak ittam egy pohár vizet. –Jó csinálom a vacsorát és eszel.
-De nem vagyok éhes mama.
-De akkor is eszel, nem érdekelsz Soa. –mondta, majd csengettek. –Megyek. –mondta, majd kinyitotta a bejárati ajtót. –Igen? –kérdezte anyu. Én csak álltam csendben a konyhában és vártam, hogy mi fog történni.
-Jó estét, elnézést a zavarásért, de Soa itthon van? –kérdezte KyoungJae. Anyu rám nézett és válaszul ráztam neki a fejem, hogy ne engedje be, nem akarok vele találkozni.
-Persze itthon van gyere csak be. –mondta és beengedte. Amint KyoungJae bejött rálátott a konyhára és meglátott engem. A szívem össze-vissza kalapált, de nem akartam vele beszélni, hisz tudtam mi lesz a vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése