10.fejezet:Ez nem csak fenyegetés

Mikor vége lett az óráinknak kifelé tartottunk Hanahval, majd valaki szólt az emeletről és a nyakamba zúdított egy vedér piros festéket. Felnéztünk néhány srác és Catrina néztek le ránk nevetve. Az egész suli rajtam nevetett.
-Soa! Veled mi történt? –kérdezte KyoungJae, amint kijött a suliból. Ránéztem, de nem mondtam semmit csak sírva elszaladtam. Odaálltam a buszmegállóba és vártam a buszt ami hazavisz. Mikor megjött a busz a sofőr kijelentette, hogy így nem enged fel a buszra. Pár hónapja jártam suliba, szóval ez a pár hónap elegendő volt ahhoz, hogy megjegyezzem a hazafelé vezető utat, ami gyalog fél óra volt. Mivel reggel óta az időjárás se változott, nem csak hogy tiszta festékesen, de bugyiig ázva kellett hazasétálnom. Mikor hazaértem nem volt kedvem semmihez csak lefürdeni és aludni egyet. Amint az ajtóhoz értem és nyitottam volna befelé az ajtó zárva volt.
-A fenébe. Neeeee. Nem, nem, nem. Mamaa. Itthon vagytok? –kiabáltam, de nem jött válasz. Kikerestem anyut a híváslistából és hívtam.
-Szia mama. Hol vagytok?
-Szia. Dolgozunk. Miért? Valami baj van?
-Nem nincs semmi, csak reggel itthon hagytam a kulcsot és nem tudok bemenni.
-Hazavigyem?
-Nem, nem kell köszi, majd megoldom valahogy. Szia.
-Rendben. Szia. –búcsúzott el, majd lerakta a telefont. Leültem a fűbe és lefuttattam magamban a mai napot. Az eső még mindig szakadt. Legalább haszna volt. Lemosta a festéket rólam. Egyszer csak egy autó lassított és beállt KyoungJaeék kapu bejárójára.